Эникё Коня
Kónya Enikő Szentendrén élő festőművész. 1961-ben született Budapesten. Civil végzettsége jogi szakokleves mérnök.
Művészi tanulmányait egy zuglói festőiskolában kezdte Varga Zsófia festőművész mellett, majd elvégezte a Számalk-Szalézi Képző- és Iparművészeti Gimnázium festő szakát, ahol tanárai Szabó Andrea Cecilia, Kováts Nikoletta és Kovács János Zoltán festőművészek voltak.
Alkotásait látva egy rendkívüli módon kísérletező kedvű alkotót ismerhet meg a néző, aki bátran nyúl a képépítés több formulájához. Erős konstruktivista szellemet érezni ki művei mögül és bár úgy tűnik ez egyfajta zártságot adhatna a művészetének, valójában ha a fogalomtól elrugaszkodunk és csak magukat a képeket nézzük azt látjuk, hogy a képi tartalmak építkezése könnyed, lágy és már szinte zenei ritmikája van, akárcsak a szentendrei elődök munkáinak, mint az általa nagyra tartott Korniss Dezső munkásságának illetve Bálint Endre konstruktivista festészetének.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 2024-ben elnyerte a Kóka Ferenc Inspirációs pályázat fődíját.
Munkái rendszeresen megjelennek egyéni és csoportos kiállításokon



Чтобы сделать ставку на произведения искусства, сделанные здесь, нажмите на изображение или посетите сайт foldvaryaukcio.hu если вас интересуют подробности!