Kónya Enikő

Kónya Enikő Szentendrén élő festőművész. 1961-ben született Budapesten. Civil végzettsége jogi szakokleves mérnök.

Művészi tanulmányait egy zuglói festőiskolában kezdte Varga Zsófia festőművész mellett, majd elvégezte a Számalk-Szalézi Képző- és Iparművészeti Gimnázium festő szakát, ahol tanárai Szabó Andrea Cecilia, Kováts Nikoletta és Kovács János Zoltán festőművészek voltak.

Alkotásait látva egy rendkívüli módon kísérletező kedvű alkotót ismerhet meg a néző, aki bátran nyúl a képépítés több formulájához. Erős konstruktivista szellemet érezni ki művei mögül és bár úgy tűnik ez egyfajta zártságot adhatna a művészetének, valójában ha a fogalomtól  elrugaszkodunk és csak magukat a képeket nézzük azt látjuk, hogy a képi tartalmak építkezése könnyed, lágy és már szinte zenei ritmikája van, akárcsak a szentendrei elődök munkáinak, mint az általa nagyra tartott Korniss Dezső munkásságának illetve Bálint Endre konstruktivista festészetének.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 2024-ben elnyerte a Kóka Ferenc Inspirációs pályázat fődíját.

Munkái rendszeresen megjelennek egyéni és csoportos kiállításokon

IMG 3112
IMG 3358
IMG 2974

Licitáljon az itt készült műalkotásokra, kattintson a képre, vagy látogasson el a foldvaryaukcio.hu oldalra, ha érdeklik a részletek!

IMG 9883
katt ide
IMG 9894
katt ide
Unknown
katt ide
IMG 9888
katt ide
IMG 9884
katt ide